Szecsődi Irén és Réti József Országos Énekverseny

I. forduló továbbjutók:
 

  • Baracskai Judit

  • Baranyai Judit

  • Bárdos Hanna

  • Csóka Anita

  • Denk Viktória

  • Ferenczy Orsolya

  • Gradsach Zoltán

  • Juhász Orsolya

  • Németh Georgina

  • Repka Sára

  • Schupp Gabriella

  • Staszny Zsófia

  • Süle Dalma

  • Tarnai Dávid

  • Tímár Tímea

  • Török Ildikó

  • Újhelyi Andrea
     

 

I. Szecsődi Irén és Réti József Országos Énekverseny

A 100 éves Csili Művelődési Központ országos énekversenyt hirdet 18-40 év közötti énekes kategóriában!

A verseny célja: a 100 éves Csili Művelődési Központ nagyszabású eseménysorozatán belül kerül megrendezésre első alkalommal országos énekverseny a kerületben hagyományteremtő és tehetséggondozó céllal, egyedülálló kivitelezésben és emléket állít két híres, Pesterzsébethez kötődő operaénekesnek

Az első fordulóban a jelentkezőknek vágatlan audiovizuális anyagot kell küldeni, amely alapján a 7 tagú zsűri kiválasztja azt a 18 embert, akik a verseny második fordulóján részt vehetnek.

A második forduló két részből áll: első nap a verseny, másnap pedig egy színházi előadás, amelyben a kiválasztott énekesek egy-egy, előre megkapott Gryllus Samu zeneszerző és Szabó T. Anna költő által írt dallal szerepelnek majd. Ebben a darabban – a verseny eredményétől függetlenül – már mindenki szerepet kap, akit a zsűri előzetesen kiválasztott. A második nap délelőttjén zajlanak a próbák az esti előadásra, délután eredményhirdetés, gálakoncert, este pedig a színházi előadás bemutatója. A készülő darab témája Pesterzsébet történetét és jelenét érinti, amelyet Schermann Márta rendező állít színpadra.

Technikai információk:

Korosztály: 18-40 év között

Jelentkezési határidő: 2017. május 31.

Első forduló eredményhirdetése: 2017. június

Második forduló: 2018. február 23-24.

Jelentkezési lap: jelentkezési lap.pdf (a jelentkezési_lap.pdf szövegre KATTINTVA éri el)

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

– szakmai önéletrajz – hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap – vágatlan vieófelvétel mp4 formátumban

Jelentkezés: – elektronikus úton: marketing@csili.hu – személyesen: Bélteki Veronikánál a Csili Művelődési Központban (Budapest XX. Nagy Győry István utca 4-6.) – postai úton: Csili Művelődési Központ 1201 Budapest Nagy Győry István utca 4-6.

Helyszín: Budapest, Pesterzsébet Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola

Jelentkezés díja: 10.000 Ft, azaz tízezer Forint, amelyet a Csili Művelődési Központ Pénztárában személyesen vagy átutalásssal a Csili Művelődési Központ RAIFFEISEN BANK ZRT.12001008-01510895-00100006 számú számláján lehet befizetni. (Átutalás esetén kérjük feltüntetni: Énekverseny nevezési díj)

Zongora kísérőt (Harazdy Miklós) igény esetén biztosítunk. Ezt kérjük a jelentkezési lap megfelelő részén jelezni. Ennek díja: 4000 Ft/ fő

Szállást és étkezést igény esetén, térítés ellenében tudunk biztosítani. Ezt a jelentkezési lap megfelelő részén kérjük jelezni.

Szakmai információk:

Meghallgatás anyaga:

I. forduló: 1 Puccini ária és/vagy 1 szabadon választott dal vagy ária (vágatlan videófelvételt kérünk, mp4 formátumban, amelyet bármilyen adathordozón vagy e-mailben eljuttathatnak a jelentkezők, illetve feltölthetik videómegosztó oldalra, amelynek elérhetőségét a jelentkezési lapon kell feltüntetni.)

II. forduló: 1 Puccini ária 1 szabadon választott dal vagy ária Gryllus Samu zeneművének adott áriája

Az előadandó mű Zene: Gryllus Samu Szöveg: Szabó T. Anna Rendező: Schermann Márta Rövid ismertető: a 100 éves a Csili Művelődési Központ – Pesti Erzsi Százszor Szép programsorozat keretében kerül megrendezésre, amelynek kitalált vezéralakja Pesti Erzsi, aki végigvisz minket az elmúlt száz éven és azt is megmutatja, milyen lesz a következő száz év. A zenemű Pesti Erzsi munkalehetőségeit mutatja be régen és ma, a munka és a család elvárásai között egyensúlyozó asszony küzdelmét feldolgozó szöveggel, eredeti erzsébeti dokumentumok alapján.

Szakmai zsűri: Molnár Levente – operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Mester Viktória – operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, Egri Sándor – operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Gryllus Samu – zeneszerző , Fekete Mari – korrepetitor, a József Attila és a Karinthy Színház zenei vezetője, Balásházi Bálint – Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

Horváth Gábor – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető Tanszékének egyetemi adjunktusa, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar vezető karmestere

A verseny védnöke: Prof. Szecsődi Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem dékánhelyettese, a Vonós tanszék vezetője

Díjak: színházi szerepek zenés darabokban, részvétel Massimo Morelli Puccini mesterkurzusán Szikszón (Operart Kft. felajánlása), fellépési lehetőség gálaműsorok keretében a Csili színpadán további értékes tárgynyeremények (belépőjegyek a Magyar Állami Operaházba, a Csili Művelődési Központ rendezvényeire, stb.)

A verseny szervezője: Csili Művelődési Központ

További információ: Bélteki Veronika telefon: +36 30 466 6686 e-mail: marketing@csili.hu

Énekverseny

Comments are closed.